Járműkészítés

Bzmot332 kiadta a felújított M3-as szerelvényt

Ma megjelent az Oroszországban „felújított” M3-as vonalra szánt metrószerelvény OpenBVE-re. A vonat 3D vezetőállással, működő kijelzővel, és fényekkel rendelkezik. Készítője Bzmot332, aki igényes, szép járművel gazdagított bennünket.

m3-81-717-2k_1 m3-81-717-2k_2 m3-81-717-2k_3

Járműkészítés, OpenBVE

Nagyszerű hír: Traxx OpenBVE-hez Alejandro Melo műhelyéből

Alejandro Melo már egy ideje dolgozott a Traxx modelljén és most meg is jelentette azt, méghozzá rögtön kétféle festésben: az 1-es Traxx a MÁV Trakció kékjében érhető el, az 5-ös pedig a Hunyadi Mátyásra emlékező matricával. Nagyszerűen néz ki a mozdony, igazán szép munka. A kerekei és a fényei animáltak, a vezetőállás 2D-s.

Traxx-01 Traxx-02A mozdonyokhoz komoly szerelvény is társul, ami négy új személykocsit jelent: egy elsőosztályú, fülkés, egy másodosztályú fülkés, egy étkezőkocsi és egy hálókocsi készült, az étkező kivételével a belső terük is megépült.

Traxx-03 Traxx-04 Traxx-05 Traxx-06 Traxx-07 Traxx-08 Traxx-09 Traxx-10Gratulálunk a készítőknek, és álljon itt a nevük is: Alejandro Melo, Gál Marcell, RonsBVE, Alan Wheeler, március, Krisz, Rangel!

A szerelvények nincsenek mappában, így letöltés után a Train könyvtárban hozz létre egy-egy tetszőleges nevű mappát nekik és másold őket oda.

Járműkészítés

SD. EJC. metrói, villamosai a BVE Klubon

Aki szemfüles, már talán észre is vette, hogy új menüpont jelent meg az oldalunk menüjében, ami SD. EJC. metróit és villamosait prezentálja. Dani honlapja megszűnt, a munkáinak itt, a BVE Klubon lett új helye és mára az oldal OpenBVE-s része el is készült. Az MSTS-es tartalmak egyelőre nem érhetőek el, de hamarosan felkerülnek azok is az oldalra.

Az oldal elejére egy nagy navigációs dobozt tettünk, mert igen hosszú egyébként a tartalom. Érdemes a navigációs dobozt használni, de ha kedvetek tartja, végig is görgethetitek az oldalt.

Járműkészítés, OpenBVE

Class 66

Bár a brit vasút világa merőben más, mint a kontinensé, a Class 66-os dízelmozdonyt nálunk is sokan ismerik és kedvelik. Ez a gép már létezett vezethetőként és objektumként is BVE-hez, de a minősége nem felelt meg a mai kor igényeinek. Ezen a problémán segített Stephen Thomas, aki elkészítette a részletesen és igényesen kidolgozott új változatát a mozdonynak, mégpedig mindjárt két festési variációban, Freightliner és EWS színekben. A mozdonyt ráadásul nem önmagában kapjuk meg, hanem hasonlóan igényesen kidolgozott teherkocsik társaságában.

Class-66-EWS-locoClass-66-EWS-bogieClass-66-EWS-detailsHasonlóan az utóbbi két év kiváló magyar szerelvényeihez, ez a Class 66-os is feliratkozhat a legigényesebb OpenBVE járművek sorába, így feltétlenül érdemes letölteni az alábbi linkről!

Járműkészítés, OpenBVE

Megjelent az új Szili

Bzmot332 kiadta a hajdani V43-as, most 431-es sorozatú Ganz-MÁVAG gyártmányú, VM14 gyári jelű mozdony új, vezethető modelljét, ami finomabb kidolgozottsággal, szebb 3D-s, teljesen élethű belső térrel, gyönyörű textúrákkal és számtalan animációval tud többet, mint a már korábban is elérhető Szili.

431 011 by Bzmot332A mozdony már az új pályaszámrendszer szerinti azonosítóval rendelkezik, rövid pályaszáma 431 011.

431 011 by Bzmot332 interiorA vezetőállásra felszállva számtalan animált karral, kapcsolóval találkozhatunk, a 4-es gombbal mozgatható az áramszedő, az 5-össel a fényszórókat kapcsolhatjuk, leállításkor pedig a 3-as gomb vezérli a főmegszakítót. A gép a UKTrainSys plugint használja, ami platformfüggetlen, így az animációk nem csak Windows, hanem Linux és Mac operációs rendszereken is működni fognak.

Hogy a mozdony ne maradjon kocsik nélkül, Bzmot332 néhány Bhv kocsit is készített a mozdonyhoz, ezek is szépen kidolgozottak, ám belső teret nem kaptak.

Néhány szót a készítőkről: a mozdonyt és a Bhv modelleket tehát Bzmot332 készítette, a textúrafotókat pedig CSUPA-CS. A hangok a Hungarian Train Sim Centertől származnak, a hangfájlokat V63_1668 állította össze. A UKTrainSys plugin készítője Anthony Bowden. A szerelvény letölthető az alábbi linkre kattintva. Gratulálunk a nagyszerű munkához!

Járműkészítés

Nagy generálozás utáni EV/A sorozat SD. EJC. jóvoltából

A napokban adta ki SD.EJC. az EV/A metrókocsi sorozatot, amin jelentős változások tapasztalhatóak.
eva
Lássuk, mik ezek a változások. A járműn észrevehető az, hogy nagyobb felbontású képeket kapott így szebb külsővel lett ellátva a vonat. Aztán lefelé haladva észrevehetjük, hogy a működéshez szükséges dobozok is kaptak képeket, feltűnik még a vontatáshoz szükséges alkatrészek, amik eddig nem voltak jelen az előző verziókban. Működik a fényszóró is.
A kocsi belső terét megvizsgálva észrevesszük, hogy a fal már nem papír ízű, hanem szépen a valóság közeli állapotnak megfelelő vastagsággal rendelkezik. Ezekre az orosz vonatokra jellemző utastéri világító testek azaz cicilámpák is bekerültek. Feltűnik még az, hogy az utastérbe végre van kapaszkodó is és minden egyéb, ami ezekre a vonatokra volt jellemző. Utastájékoztató rendszerrel is fel lett szerelve a metrókocsink. A vezetőállás új fotó alapú kabint kapott. a változások közé sorolandó még a hangállomány élethű visszaadása.

Reméljük, hogy sok kilométert tesztek ezekbe a vonatokba. A vonatokat letölthetitek a már jól ismert weboldalról.

Járműkészítés, Média

Decemberi újdonságok

Az év utolsó SD. EJC. magazinja jelent meg a napokban. A magazinban olvashatunk OMSI-hoz készülő fiktív pályáról, a nyáron sújtó árvízről, majd felpörgetjük a kilométerórát 220-ra. Megismerkedünk az Eurostarral és folytatjuk a budapesti trolibusztörténelmet. Mivel eltelt egy újabb év ezért egy kis gesztussal kedveskedünk olvasóinknak ezzel megköszönve a lelkesedésüket a magazinunk iránt.

sd_ejc_12

Év végén sem pihennek a lelkes vasút rajongók. Most BDat5937 rukkolt elő egy újabb gyorsvonati pack-kal. A csomag tartalma:

bdat
  • Ds kocsi (belföldi gyorsvonat)
  • 3 db AB kocsi (retró, belföldi gyorsvonat)
Járműkészítés

Retró villamosok korszaka

Az elmúlt napokban szép sorjában láttak napvilágot a nosztalgia járművek. Elsők között volt gcs7e7 436-os villamosa, aztán folytatásként a  hétvégén kaptunk még több villamost, például a Schlick G 2600-as típust szintén gcs7e7-től.  A nosztalgia villamosokról elmondható, hogy elnyerte a nagyérdemű tetszését. A járművekről további információ a készítők weboldalain található.

Schlick G (2600)

Bzmot332 sem tétlenkedett ez idő alatt, az ő jóvoltából már vezethetjük az 1000 pályaszámú V típusjelzésű villamost és az 1948-1949-es pályaszámút is.

BKV_1000
BKV_1900